2010. május 7., péntek

A Patyomkin cirkáló esete a síkosítóval, avagy egy XXII-dik századi love story

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú és egy kislány. Gerzsonka és Bársonyka. E két gyermek egymástól távol lakott, de úgy hozta a sors, hogy egyszer találkoztak. Szerelembe estek, randiztak, majd kisvártatva a lánynak vissza kellett térni oda ahová tartozott. A két szerelmes nehezen viselte az egymástól való távollétet. Mindkettőt buja vágy fűtötte, de nem tehettek semmit, mert túl messze voltak egymástól és nem volt alkalmuk találkozni. Gerzsonka szörnyen szenvedett a kislány hiányától. Antiszociálissá vált, naphosszat csak a plafont bámulta, kaparta a falat és olyan artikulátlan hangokat eregetett, mint amilyeneket a malacok szoktak, mielőtt levágják őket. Bársonyka nem bírta sokáig és önkezével vetett véget életének. Amikor erről a Gerzsonka értesült utána akart menni, próbált magát felakasztani, megmérgezni, megkísérelte felvágni az ereit és keresztbe lenyelni anyja vibrátorát, de mindhiába, szegényke annyira szerencsétlen volt, hogy nem tudott végezni magával még a huszadik próbálkozásra sem. Elvitették, gumiszobába került, teletömték rózsaszín tablettákkal és számtalanszor kisütötték az agyát. Csak jó pár év múlva szabadult. Már nem volt a régi, személyisége eltorzult. Egy meleg bárban kezdett el dolgozni nőimitátorként. Esti fellépéseit mindig nagy siker övezte. Legtöbbször áriákat adott elő Puccini Toscájából, amit egyedi néptánc-rock’n’roll koreográfiával fűszerezett. A közönség nagy tapssal jutalmazta roppant kreativitását. Így tengette életét. Mígnem egy hétfői napon, amikor a kis kertjében trágyázott, megpillantott egy menyétet. Olyasmit érzett , amit már réges-régen nem és amiről azt hitte, hogy örökre kiveszett szívéből. Pupillája kitágult, szíve hevesen dobogott és hancúr léce elkezdett mocorogni. Érezte ez szerelem első látásra. A menyét is érdeklődést mutatott iránta, de visszafogott volt és kérette magát akár egy igazi dáma. Hosszú udvarlás, némi törvénymódosítás és pápai jóváhagyás után végre egybekeltek és boldogan éltek, míg ki nem tömték őket. Jelenleg Kis János nyugalmazott dandártábornok és mellesleg cukrosbácsi nagyszobai falán díszelegnek. Aki nem hiszi, az járjon utána vagy pukkadjon meg! :P

2010. május 3., hétfő

Who am I? Why am I here? What is my destiny?

Ezekre a kérdésekre nehéz választ találni. Jelenleg is a világ 10 legjobb tudósa fáradságos munkával azon dolgozik, hogy megállapítsa mi féle szerzet vagyok. Mindezidáig egyetlen tudós társaság sem merte biztosan kijelenteni, hogy emberi lény vagyok. A legbátrabb becslések szerint a 90-es években láttam meg a napvilágot, de van aki szerint még i. e. és van olyan is, aki azt állítja, hogy még meg sem születtem. Keletkezésem oka, körülményei és mikéntje máig tisztázatlan. Több legenda is kering a világrajövetelemről. Meglehet, hogy a gólya hozott, 1991.9.13-án láttak egyet elszállni a házunk felett, fantomkép is készült róla, de nem tudták elfogni és kikérdezni, mert váratlanul Afrikába emigrált. Egy másik sztori szerint egy meteornak álcázott űrhajóval érkeztem egy messzi, messzi galaxisból, rokonságban állok a goa'uldokkal és a na'vikkal, de nem sikerült bizonyítani, mert az űrhajó soha nem került elő, azt mesélik hogy a romák beadták a vasgyűjtésbe. A legvalószinűbb történet szerint én egy titkos katonai projekt részeként születtem egy lombikban, péntek 13-án, pusztításra terveztek, a kódnevem antikrisztus, egyelőre viszonylag átlagos gyerekként élek, de pár éven belül megismeri a világ a hatalmamat és beteljesítem a végzetem: megsemmisítem az univerzumot. Hát én már igazán nem tudom, hogy mi az igazság, de nem is érdekel. Kassán élek, itt vagyok hon, itt az én világom, börtönéből szabadul sas lelkem, ha a kocsmák végtelenjét látom. Mert ugye Petőfi után szabadon. Jelenleg még a Márai Sándor büntetés-végrehajtási intézetbe járok, de már alig várom, hogy pályakezdő munkanélküli lehessek. Vezetek egy feketelistát mindazokról, akik megbántottak sulis éveim alatt, ha befejeztem az iskolát őket valószínűleg sajnálatos baleset fogja érni. Már számtalanszor megszöktem az elmegyógyintézetből, a kényszerzubbonyból David Copperfieldet megszégyenítő gyorsasággal szabadulok. 10-ből 9 pszichiáter szerint az emberiség biztonságos jövője érdekében engem egy vasketrecbe kell zárni és el kell süllyeszteni a Mariana-árok mélyére. De bárhogy is törik magukat engem többet nem kaszniznak be. Nagy terveim vannak a jövőre nézve, szeretnék művész, életművész, kultúrmunkás, diktátor, világforradalmár, nőgyógyász és radikális feminista író lenni, egyszóval polihisztor. Meglátjuk, hogy alakul majd az élet. Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy egy kicsit betekintést engedjek kelekótya életembe és gagyi lelkivilágomba. Vigyázat, senki se próbáljon megérteni vagy elemezni, mert akik eddig megtették rendre mind gumiszobában kötöttek ki és maradandó agykárosodást szenvedtek! Ja, egyébként az én nevem Zoli, de bármilyen átlagos kutyanévre hallgatok Csöpitől kezdve Bozontig. Na, szevasztok!